Talán a legjobb jellemző erre a hónapra az Új Hónap Új Reményk. Nem véletlenül. Sok minden történt azóta, mióta az utolsó "cikkemet" megírtam a blogon. Miután ismételten kiderült, nem vagyok terhes nagyon elkeseredtem. De a férjem jóvoltából megnéztünk egy vasárnap délutáni napon egy filmet (american sniper). És a film elindított bennem valamit. Egészen pontosan nem tudom megmagyarázni miért, de másnap már a munkahelyemen a könyvvel a kezemben ültem, amely alapján a film is készült. Majd azon a héten zerda vagy csütörtök környékén ráeszméltem, hogy én idén egy amerikai túrát terveztem még tavaly, mondván, amíg nincs gyerek, addig a legegyszerűbb erre elmenni és én mindenképp megakarom nézni Amerika egyes részeit. Majd elhatároztam magam, hogy csináltatok még egy tetoválást, hiszen a filmnek köszönhetően megtaláltam a mondatot, melyet hosszú idők óta keresek az alkarom belső felére (The only easy day was yesterday). És ugyan ezen a héten pénteken a tetoválásom is meglett. Közben elkezdtem a kreszt is február 23-án, szóval zajlott az élet körülöttem. Viszont annyira zajlott körülöttem az élet, hogy mikor teszteltem, már nem is hatott meg, hogy nem jött össze a baba. Rádöbbentem, hogy vannak dolgok az életemben, amiket még megakarok élni, mielőtt gyerekem lesz és totálisan erre összpontosítok. Elkezdtem mozogni is és félre tenni pénzt. Szóval tökéletesen elhatárolódott a figyelmem a gyerek dolgoról. Olyannyira, hogy az ovulációs tesztet is majdnem elfelejtettem elkezdeni, és az első 2-3 napban sajnos elfelejtettem megcsinálni pontban akkor, amikor kellett volna, szóval volt 2-3 nap, amikor egy órával később teszteltem. Aztán tegnap lett egy pozitív ovu tesztem. A férjemmel természetesen azért együtt voltunk, hiszen most már csak kiváncsiságból is, de érdekel, hogy vajon hány pozitív ovulációs tesztet kell megcsinálnom ahhoz, hogy teherbe essek. Jelenleg egyik felem szeretné a gyereket, a másik felem nem. De hát mivel mindenki mindig azzal jött, hogy ne feszüljek rá erre a dologra annyira, így azt hiszem ebben a hónapban ennek tökéletesen eleget tettem. És azt gondolom, hogy ezzel a későbbiekben sem lesz probléma, hisz az életem céljai kicsit átalakultak az időrendi sorrendet tekintve. :-)
A sokak által vágyott csodaszer...